Polgármesteri Dicséret

bl küldte be időpontban
Forums

P1020374-tmbPolgármesteri elismerés pegagógusnap alkalmából.

 

 

A 2023. évi pedagógusnapon elismerések átadására is sor került. Iskolánkból Almási Klára kapott Polgármesteri Dicséretet.

Almási Klára 1999. augusztusától intézményünk tagja. Rendszeresen volt osztályfőnök, ahol közösségépítő feladatai mellett a reál tantárgyak megszerettetését is céljának tartotta. Matematika tanárként felzárkóztató és tehetséggondozó munkát is végzett. Munkaközösség-vezetőként a kollégái munkáját segítette, koordinálta, versenyeket szervezett. Iskolán kívüli szakmai csoportoknak is aktív tagja volt. Szakmai igazgató-helyettesként koordinálja a nevelőtestület szakmai pedagógiai munkáját, a munkatervi feladatok megvalósulását, részt vesz pályázatok írásában, megvalósításában. Kiemelt feladatának tekinti a mérések lebonyolítását és a nyolcadikos tanulók beiskolázását.