Iskolanyitogató 2016

bl küldte be időpontban
Forums

etkezes-tmb Beiskolázással kapcsolatos információk, ismertető.

 

 

 

 

Iskolánk bemutatása

Iskolánk 187 éves múltra tekint vissza. Dél-Budán, Albertfalva központi részén, a Fehérvári út és a Sáfrány utca között helyezkedik el, a Kondorosi úti uszoda szomszédságában. Könnyen megközelíthető a 18-as, 41-es és a 47-es villamossal, valamint a 7-es, 114-es, 213-as, 214-es autóbusszal.
A környezet kertvárosi jellegű. Épületegyüttesünk, felújított udvarunk, sportpályáink, tornacsarnokunk csendes zöldövezetben található.

Hitvallásunk: „Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.” (Örkény I.)

Célunk, hogy a tanulók életkori sajátosságait is figyelembe véve, kitűnő színvonalú nevelést-oktatást biztosítsunk. Az ehhez vezető utat a személyiségfejlesztésben és a barátságos, biztonságot nyújtó légkörben látjuk. A jó légkörben, kedvvel végzett munka megsokszorozza a tudást.

Pedagógiai munkánk középpontjában négy terület áll:

1. Tehetséggondozás
Intézményünk elkötelezett a tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatásában.
Célunk, hogy a gyerekek saját képességeiket a lehető leghatékonyabban használják, tanulják meg elfogadni és elfogadtatni tehetségüket.
Gazdasági ismeretek elsajátítására is van lehetőség a JAM diákvállalkozás keretein belül, délutáni szakkörökön.

2. Differenciált készségfejlesztő nyelvoktatás
A nyelv tanítását első évfolyamon kezdjük szakköri keretben, majd negyedik évfolyamtól a Pedagógiai programunk által meghatározott óraszámban biztosítjuk a tanulók továbbhaladását.
Idegen nyelvi reál osztályainkban heti egy órában előkészítjük a kötelező nyelvoktatást.
Ötödik évfolyamtól nívócsoportokban tanítjuk az idegen nyelvet (angol vagy német nyelv).

3. Érzelmi-művészeti nevelés
A művészet az emberi lélek fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszköze. A művészeti, érzelmi nevelés célja a személyiségfejlesztés és a tehetséggondozás.  A művészeti irányultságú osztályainkban emelt szinten oktatjuk a művészeteket, ami magában foglalja az emelt szintű ének-zenei képzést, a képzőművészeti oktatást, és a tánc- és mozgás tanítását is.
Délután diákszínpad, modern tánc, és énekkar várja a tanulókat. Iskolánkban működik a Petőfi Musical Stúdió, mely elsőtől nyolcadikig várja diákjainkat.

4. Teljes körű egészségnevelés
Célunk, hogy egészséges életmódra neveljük gyermekeinket. Fontos, hogy az iskola a tanulás és a munka egészséges színtere legyen. Ezt segíti a mindennapos testedzés program, mely kiegészül délutáni választható foglalkozásokkal. Gyógytestnevelő segíti munkánkat, gyógyúszással is kiegészítve a tanulók testedzését. Az almaprogramban való részvétel biztosítja gyermekeink napi vitaminszükségletét.

Iskolánkban négy osztálytípus közül választhatnak a szülők, tanulók:

  • Az általános tantervű osztályainkban a matematika és az anyanyelv oktatására tesszük a hangsúlyt.
  • A nagy hagyományokkal bíró zenei képzést a művészeti irányultságú osztályokban, komplex tehetséggondozással egészítjük ki.
  • Az idegen nyelvi, reál osztályainkban heti egy órában előkészítjük a kötelező nyelvoktatást.
  • A reál - informatika osztályunkban biztosítjuk az informatika oktatást, és emelt óraszámban a matematikát.

Az osztályok indítása, kialakítása a jelentkezők számától függ.

Iskolánk 4 számítástechnika szaktanteremmel és 1 nyelvi laboratóriummal rendelkezik. Ez lehetőséget ad arra, hogy tanulóink bontott csoportban tanulják ezeket a tárgyakat.
 

Tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek
A nevelést, az oktatást segíti könyvtárunk, szélessávú Internet hozzáférési lehetőségünk, számítástechnikai szaktantermeink. A szabadidő eltöltését nagyméretű sportcsarnok, szabadtéri sportpályák, műfüves pálya segíti.

Délutánonként tehetséggondozás és felzárkóztató jellegű korrepetálások vehetők igénybe. A foglalkozásokat 16-17 óráig biztosítjuk a tanulók részére.

A színészmesterség iránt érdeklődők a 19 éves múltra visszatekintő Petőfi Musical Stúdió munkájában vehetnek részt, ahonnan számos vezető budapesti és vidéki színház színészei kerültek ki. A stúdió munkájába az érdeklődők már első osztálytól bekapcsolódhatnak. Egyéni és csoportos hangképzésben énekórákon vehetnek részt és táncolhatnak a stúdió tánckarában.

Hangszeres oktatást a Weiner Leó Zeneiskola biztosít iskolánkban.

Ápoljuk hagyományainkat: diákönkormányzati nap, kerületi nap, adventi készülődés, osztályelőadások (karácsonyi, anyák napi műsor), templomi karácsonyi koncert, hajókirándulás, farsang, gyermeknap, erdei tábor, nyári táborozások, ballagás, koszorúzás a Petőfi-szobornál és iskolánk „Petőfi-falánál”. Igyekszünk a sokszínű iskolai programokba bevonni - az életkori sajátosságokat figyelembe véve - a diákság egészét.

KOPOGTATÓ címmel olyan játékos, élményszerű foglalkozásokat szervezünk az óvodásoknak, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek az iskolával és az itt tanító pedagógusokkal.

A kopogtató foglalkozások tervezett ideje hétfőnként 16 órától:

  - 2016. február 8.
  - 2016. február 22.
  - 2016. március 7.     
  - 2016. március 21.

Alsó tagozaton szakmájukat értő, összeszokott pedagógusok kis szakasz vagy nagy szakasz felmenő rendszerben tanítják a gyerekeket.

Felső tagozatos diákjaink részére is biztosítjuk a közismereti tárgyakból az elvárásoknak megfelelő tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozásokat, amelyeket szaktanáraink tartanak. A kerületi tanulmányi és sportversenyekre felkészítjük tanulóinkat.

Diákjaink délutánonként különböző szakkörökön fejlesztethetik képességeiket és igen gazdag szabadidős tevékenységek közül választhatnak az érdeklődők.

Szakkörök és tanfolyamok: JAM diákvállalkozás, Matild Média Iskola (újságírás, televíziózás, rádiózás), informatika, idegen nyelv, sakk, diákszínpad, énekkar, KRESZ szakkör, színjátszó szakkör, felfedező kirándulások, furulya szakkör, Aranyecset rajz szakkör.

Táborok: erdei iskolák, nyári táborok.

Sportélet: korcsolya, röplabda, karate, foci, kézilabda, kosárlabda, úszás.
 

Egyéb fontos információk
Minden tanulónknak tudunk napközit, tanulószobát és étkezési lehetőséget biztosítani. Az iskolában büfé is működik.
Iskolánk reggel 7.00 órától ügyelettel várja a tanulókat, délután a napköziben 17.00 óráig tartózkodhatnak a gyerekek.
Iskolánkban gyógytestnevelő, logopédus, és fejlesztő pedagógusok segítik a rászoruló tanulókat.
 

2015/2016-os tanévben indítandó első osztályok
A 2015/16-os tanévben induló osztályaink tanítói:
Joóné Csordás Edit, Kissné Galbeni Tomaica.

Iskolánkban választható:

  • Általános tantervű osztály
  • Reál - informatika osztály
  • Idegen nyelvi, reál osztály
  • Emelt szintű ének-zenei oktatáson alapuló művészeti irányultságú osztály

(A Pedagógiai program 60-61. oldalán láthatók az egyes irányok tárgyai és óraszámai.)
 

2015/16-os tanévben a következő osztályok indítását tervezzük:

  • 1.a idegen nyelvi reál osztály
  • 1.b művészeti osztály
  • 1.c reál- informatika osztály

1.a idegen nyelvi reál osztály:

  • matematika emelt óraszámban
  • idegen nyelv (választható: angol vagy német) első osztálytól
  • választható szakköri keretben: musical stúdiós diákszínpadi munka, informatikaoktatás

1.b művészeti osztály:

  • ének-zene emelt szintű és emelt óraszámban
  • néptánc órarendbe építve
  • választható szakköri keretben: musical stúdiós diákszínpadi munka, idegen nyelv, informatikaoktatás

1.c reál – informatika osztály:

  • matematika emelt óraszámban
  • informatikaoktatás első osztálytól
  • választható szakköri keretben: musical stúdiós diákszínpadi munka, idegen nyelv

Az osztályok indítása, kialakítása a jelentkezők számától függ.

Nyílt órák, nyílt napok időpontjai
2016. február 16-17. (kedd, szerda), első, második és harmadik órában.
A nyílt órákra a jelentkezést 2016. február 10-én, 12 óráig kérjük az iskolának leadni telefonon.

Leendő első osztályos szülők részére szervezett szülői értekezlet időpontja
2016. május 30. hétfő, 17 óra.

További információ kérhető
dr. Pereszlényiné Kocsis Éva igazgatótól,
Salamon Péterné igazgatóhelyettestől
Tel.: 208-44-08, 208-40-28
e-mail: info@petofisuli.ujbuda.hu