Petőfi hét

bl küldte be időpontban

titkarsag-tmbA 2026. évi Petőfi hét eseményei.

 

 

 

Petőfi hét az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskolában

Az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola idén is megrendezte hagyományos Petőfi hetét, amely minden évben fontos szerepet tölt be iskolánk életében. A programsorozat célja, hogy tanulóink játékos, közösségi és kreatív formában emlékezzenek meg Petőfi Sándorról, valamint erősödjön az összetartozás érzése az iskola közösségében.

A hét első napján megnyílt a hagyományos Pilvax kávéház, ahol tanulóink kaláccsal és kakaóval idézték meg a reformkori hangulatot. A program megvalósításában a szülők is segítséget nyújtottak, amelyet ezúton is köszönünk. A jó hangulatú találkozás lehetőséget adott arra, hogy a diákok kötetlenebb formában is együtt töltsenek időt.

Ugyanezen a napon a felső tagozatos tanulók számára focibajnokságot szerveztünk. A mérkőzések során a csapatok nagy lelkesedéssel és sportszerűen küzdöttek, a játék pedig nemcsak a versengésről, hanem az együttműködésről és a közös élményekről is szólt.

Szerdán az alsó tagozaton rendeztük meg a hagyományos Petőfi Kupát, amelynek keretében évfolyamonként partizán bajnokságon vettek részt a tanulók. A verseny nemcsak a sportolás örömét hozta el, hanem a csapatszellemet és a jó hangulatot is erősítette.

Csütörtökön a felső tagozatos diákok röplabdabajnokságon mérhették össze tudásukat. A mérkőzések jó hangulatban zajlottak, a csapatok kitartóan küzdöttek, miközben a szurkolók is aktívan biztatták társaikat.

A hét folyamán versíró pályázatot is hirdettünk, amely lehetőséget adott tanulóinknak arra, hogy saját gondolataikkal és alkotásaikkal tisztelegjenek Petőfi Sándor emléke előtt. A beérkezett művek bizonyították, hogy a diákok kreativitása és lelkesedése minden évben új színt ad a Petőfi hétnek.

A Petőfi hét programjai idén is hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk közössége együtt élje át a hagyományok ápolásának örömét, és méltó módon készüljünk a március 15-i megemlékezésre.

Kocsis Tünde