Slide-image-02

A fény éve alkalmából 2015. április 27-én témanapot szerveztünk.

Az 5-6. osztályos tanulók programja a következőkből állt:
A közel 80 diák, akik számára ez a program létrejött, többféle tudomány tükrében találkozhatott a fénnyel. A különböző feladatokat csoportokban dolgozták fel. Szép illusztrációkat készítettek a Mese egy szivárványos szárnyú pillangóról című történethez. Olyan hiányos közmondások kiegészítésében mérhették össze ismereteiket, melyekben természetesen valamiféleképpen a fény is felbukkant.
Kis kémikusokként lelkesen keresték a választ arra a kérdésre, hogy „Mitől zöld a fű?

További érdekes megfigyeléseket tettek „A vöröskáposztalé csodája avagy a savas és lúgos anyagok vizsgálata” közben.

Természetesen a matematika se maradhatott ki, ott is olyan feladatokkal birkózhattak meg, melyben a fényé a főszerep, mint ahogy az egyik mellékelt példában is látszik.

Összeállíthattak a tanulók megadott instrukciók alapján egy-egy földi távcsövet, melyet azon nyomban ki is próbálhattak.
Csillagképeket készítettek, és végezetül TOTÓ kitöltésével játékosan végiggondolhatták a fénnyel kapcsolatos ismereteiket.
Csillagászati előadás és távcsöves megfigyelés
A 7-8. osztályosoknak szervezett programon a tanulók megismerkedhetett a Naprendszer égitestjeivel, a csillagvilág titkaival a Polaris Csillagvizsgálóból meghívott előadó segítségével. Az előadás egyik kiemelt „szereplője” a Nap volt.
Az előadás után a felhőmentes idő lehetőséget adott a kinti távcsöves megfigyelésre. Ekkor nem csak a napfoltokat tudtuk megfigyelni, hanem a távcsövekről is sok érdekességet megtudhattunk.


