Kerületi prezentációs verseny
Idén is részt vettünk az évente megrendezett kerületi prezentációs versenyen, ahol az indulók a szabadidő eltöltésének lehetőségeiről tartottak előadást. Csapatunk szép helyezést ért el, hogy milyet, kiderül a 'tovább'-ra kattintva.
A versenyen az előre meghirdetett témával kapcsolatos rövid prezentációt kell előadni, amelynek tartalma köthető a XI. kerülethez. A pályamű lehet például film vagy valamilyen prezentációs szoftverrel létrehozott számítógépes bemutató. A képek vetítése közben a versenyzők élőben adják elő a prezentáció szöveges részét.
A mi csapatunk ebben az évben számítógépes bemutatót készített, amelyet azzal tettek érdekesebbé, hogy elkészítéséhez a magyar fejlesztésű Prezi nevű szoftvert használták fel. A Prezi persze csak az eszköz, a sikeres szerepléshez hozzájárult, hogy az előadás nem száraz tények felsorolásából állt, hanem a versenyzők a saját élményeiket igyekeztek megjeleníteni. A csapat második helyezést ért el.
A prezentáció elkészítésben és az előadásban részt vettek:
Al Hajjar Layth Viktor (7.b), Bak Lukács Péter (5.a), Jovanovski Alexandra (8.a), Madarász Ákos (8.a), Szerdahelyi Zsanett (8.a), Verli Alexa (8.a).
A csapat munkáját Villányi Márta tanárnő segítette.