Kezdetben vala a zene
Forums
A Budapesti Filharmóniai Társaság tartott nálunk két előadást.
Kezdetben vala a zene?
2020. február 4-én a Budapesti Filharmóniai Társaság jóvoltából a negyedik évfolyamosok zenével kísért zenetörténeti előadáson vehettek részt, melynek középpontjában a zene, a közösség ereje, a közös éneklés és zenélés állt. A gyerekek nagyon élvezték az interaktív zeneórát.
A következő egy órában pedig a 7. évfolyamnak szóló Magyarnak lenni című előadásban magyarázattal, versekkel egybekötve zenei részletek hangzottak el, azt a címben elhangzó kérdést járva körül: mit jelenthet ma magyarnak lenni?