Beleznay Andor teremavató

bl küldte be időpontban
Forums

titkarsag-tmbIskolánk volt igazgatójának nevét kapja a fizika szaktanterem.

 

 

FRISSÍTÉS:
A 2020. március 12-én 14 órakor kezdődő program - megemlékezés Beleznay Andor munkásságáról, teremavató - elmarad!
Megértésüket köszönjük!

 

BELEZNAY ANDOR
(1932-2020)

1932. augusztus 2-án születetett Jászberényben. Gyermekkorát az állatok iránti szeretete jellemezte, érdemjegyei alapján valószínűleg nem jutott volna be az áhított Állatorvosi Főiskolára, így a Budapesti Pedagógiai Főiskola matematika – fizika szakos hallgatója lett. Itt találkozott Öveges Józseffel, akinek tanításai, útmutatásai kihatottak további életére.

Gyakorlóévét Turán kezdte meg. Főiskolai tanulmányai alatt honvédelmi ismereteket is tanult, nyári szünetekben honvédelmi gyakorlatokon vett részt vidéki táborokban. Tartalékos hadnagyként szerelt le.

A Petőfi Politikai Tiszti Főiskolán polgári tanárként helyezkedett el. Itt másfél évig dolgozott, egy politikai vicc elmesélése okán kézbe vehette munkakönyvét, egy napig volt munkanélküli. Öveges tanár úr segítségével a Pedagógiai Főiskola egyik gyakorló iskolájában tanárként helyezkedett el, pályáját, további szakmai előmenetelét nagyban segítette. Később osztályfőnökséget kapott és ő lett az iskola úttörőcsapat vezetője. Osztályával többször megrendezte a Pál utcai fiúk című színdarabot, a nagy sikerre való tekintettel bekerült a darab a Petőfi Színházba.

A budapesti főiskola megszűnte után az a tény, hogy Öveges tanítványa volt, átsegítette minden nehézségen.

1959-től a Váli utcai iskolában dolgozott, szinte rögtön megbízták a kerületi fizika munkaközösség vezetésével.

1960-tól a fővárosi  fizika szakfelügyelő lett, hatékony munkamorálja miatt megbízták  a TIT keretein belül a fizika feladatlapok megírásával és javításával. Ez a fajta munkatevékenysége közel 30 évig tartott. Szaktanári munkája mellett szakszervezeti titkárnak, majd a kerületi Pedagógus Szakszervezet bér- és munkaügyi felelősének választották. Ezzel egyidejűleg a nyári napközis táborban a vezetői megbízatása is elkezdődött.

1964-ben felkérték az Albertfalva utca 9-11. számú Általános Iskola vezetésére. Újfajta szemlélete, változtatásai hamar elnyerték a nevelők, szülők és tanulók tetszését. Az iskola népszerűsítése érdekében több éven keresztül osztályfőnökséget is vállalt. Ezzel egyidejűleg a Dolgozók Általános Iskolájában is tanított.

1978-ban készültek az Iskola 150. évfordulójának megünneplésére. Országos összefogás jött létre a jubileumi ünnepségre. Kiemelkedő momentuma lett a tornateremben kialakított kiállításnak, ez alapozta meg a rá két évre létrehozott Albertfalvi Múzeumot, melyet 1980. március 15-én nyitottak meg.

1979-ben készült el az új 30 tantermes iskola, 1981-ben pedig az Érem utcai 8 tantermes épület, mindkét intézmény vezetésével megbízták.

1986-ban Munka Érdemrend Ezüst fokozatot kapott, emellett számtalan elismerésben részesült, 28 évig igazgatta az iskolát.

1992-ben nyugdíjba vonult, de munkáját nem fejezte be. Továbbra is szívén viselte az iskola fejlődését, a rendezvényekről felvételeket készített, melyek újabb kiállításoknak szolgáltattak anyagot. Az Albertfalvi helytörténeti gyűjteményt is tovább gondozta, évről-évre újabb kiállításokat rendezett, melyre Albertfalva lakosain kívül, iskolánk tanulói is ellátogattak. Oktató-nevelő tevékenysége ezeken a látogatásokon újra szerepet kapott, ami még inkább mélyítette az iskolával való kapcsolatát, amely 1964-től 2020. január 7-ig tartott.  

 

 

BELEZNAY ANDOR
(1932-2020)