
Programok, események
Energiahatékonysági Világnap
Március 6-a a Nemzetközi Energiahatékonysági Világnap. Ebből az alkalomból rendezett témanapot a reál munkaközösség az 5. és 6. évfolyamosok részére.
Hősök, királyok, szentek
A Hősök, királyok, szentek című kiállításon jártunk a Nemzeti Galériában. A gyerekek kamatoztathatták, illetve fejleszthették történelmi, irodalmi ismereteiket.
Újévi Mága koncert
Idén is közel 13.000 ember előtt szerepeltek a Petőfi Musical Stúdió tagjai, akik immár 4. éve köszöntik együtt az új évet a Papp László Sportarénában az Újévi Mága Koncerten.
Busójárás Mohácson
Iskolánkból egy csoport február 18-án Mohácsra kirándult. A tanulók ismerkedtek a helyi látnivalókkal, és megnézték a híres busójárást.
Orgonalátogatás a MÜPÁ-ban
Január 13-án orgonalátogatást szerveztünk a Karácsonyi hangversenyen szereplő kis és nagy kórustagok számára. Fassang László orgonaművész mutatta be a Művészetek Palotájának hatalmas orgonáját. Többen ki is próbálhatták a hangszert és a sípokat.
Korcsolyatanfolyam
Péntekenként délelőtt a másodikosok a Városligeti Műjégpályán korcsolyázni tanulnak. A tanfolyam egészen addig zajlik, amíg a műjégpálya nyitva tart.
Óvodások jártak nálunk
Február 8-án a Bükköny utcai óvodából nagycsoportos óvodások látogatták meg iskolánkat, és megnézték a Tisza-kiállításunkat. A látogatóink a kiállítás vendégkönyvébe is bejegyzést helyeztek el!
A Tisza élővilágának emléknapja
2000. január 31-én egy Romániában működő bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat. A levonuló szennyeződés katasztrófát okozott a Tisza élővilágában, erre emlékezve február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánították. Iskolánk egy kiállítással készült erre a napra.
Alsós farsang
2012. február 10-én (pénteken) rendezzük meg az alsós farsangot.
Témanap - energiatakarékosság
Január 20-án az 5. évfolyam számára témanapot tartottunk. A feladatok, tesztek, játékos foglalkozások két témakört öleltek fel: a hulladék megelőzése és az energiatakarékosság.



